hirdetés
Belföld

Elsőbbség jár az időseknek a postán a nyitás utáni órában

A 65 év felettiek számára elsőbbséget biztosítanak a holnapi naptól a postákon a nyitást követő 60 percben.

Elsőbbség jár az időseknek a postán a nyitás utáni órában

Csütörtöktől országszerte egy órára elsőbbséget biztosítanak az időseknek a postákon a nyitást követően, így tehát a 65 év felettieknek javasolt közvetlenül a nyitás után érkezniük – írja az InfoStart.hu a Magyar Posta közleménye alapján.

A többi ügyféltől mindeközben türelmet kér a vállalat.

Egyúttal ismét bevezetik az egyedi várakozási rendet, ami azt jelenti, hogy egyszerre csak annyi ügyfél lehet az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik, míg a többiek a bejárat előtt, egymástól legalább másfél méteres távolságban tartózkodva várakozhatnak.

Szükség esetén egy postai alkalmazott segíti majd az ügyfelek beléptetését.

hirdetés

A korábban bevezetett védőintézkedések is megmaradnak továbbra is – ilyen az érintésmentes kézbesítés a személyes átvételt igénylő küldemények esetén (melynél az aláírás helyett elég a személyigazolványt bemutatni), valamint a maszk használata, illetve a beérkezéskor rendszeres a testhőmérséklet-mérés a nagy létszámú telephelyeken.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020