hirdetés
Belföld

Egyre több iskolában kell maszkot viselni

Egyre több az olyan általános és középiskola, ahol előírják a kötelező maszkviselést.

Egyre több iskolában kell maszkot viselni

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón jelentette be, hogy szombattól kezdődően kötelező számos helyen, köztük a boltokban, színházakban és mozikban is a maszkviselés. Ugyanakkor kiderült az is, hogy az iskolákban történő maszkviselés kérdésében az igazgatóké a döntés – idézi fel a 24.hu.

Az eduline.hu úgy tudja, immár egyre több iskolában írják elő a maszkviselést. Van, ahol csak a folyosón kötelező a maszk, míg máshol a tanulók a saját tantermükben is kötelesek viselni azt. Számos intézményben elmaradnak a nyílt napok és a hagyományos fogadóórák, valamint visszatért több iskolában is a reggeli testhőmérséklet-mérés.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken levélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat a maszkviseléssel kapcsolatos szabályokról és lehetőségekről.

Ebben megfogalmazták, hogy a nevelőtestületek eddig is szigoríthattak a járványügyi igazolásokon, amihez csak a szülői szervezet és a diákönkormányzat véleményét kellett kikérniük. Mostantól ellenben ez utóbbira sem lesz szükség ahhoz, hogy az igazgató a maszkviselési szabályokról döntést hozhasson.

hirdetés

Az Emmi ettől függetlenül javasolja, hogy egyeztessenek a szülőkkel és a diákönkormányzattal a maszkviseléssel kapcsolatos szabályokról. Rögzítették azt is, hogy senkinek sem tiltható meg a maszkviselés.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Alexandra_Koch)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020