hirdetés
Belföld

Egyre nő a járműtüzek száma

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) adatai szerint 2013 óta jelentősen nőtt a járműtüzek száma hazánkban – míg akkor 305 ilyen esetet regisztráltak, 2014-ben már 371-et, 2016-ban 460-at, a tavalyi évben pedig 578-at. Igaz, ebben az évben a korábbi években jellemzőnél kevesebb, összesen 126 jármű gyulladt ki e hónap közepéig.

Egyre nő a járműtüzek száma

A tavalyi évben összesen 578 járműtűz keletkezett az országban, amiből 202 esetben a motortérben, 133 esetben pedig az utastérben csaptak fel először a lángok, míg 22 esetben a fékrendszer, 6 esetben pedig a kipufogórendszer hibája volt a tűz oka – derül ki az autószektor.hu cikkéből. További 128 esetben az autó teljesen kiégett, ezért nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy hol és miért kezdett lángolni.

Az OKF szakértője szerint az autók kigyulladásánál meghatározó az érintett járművek műszaki állapota, életkora, továbbá a megtett kilométerek száma is. A szakértő szerint amikor a motortérben keletkezik a tűz, akkor jellemzően az üzemanyag-ellátó rendszerből kijutó üzemanyagot gyújtja meg a motor hője. A motortérben az olajlerakódások és zsíros szennyeződések hatására a keletkező tüzek terjedése is gyorsabb lehet, rendszeres karbantartással pedig a szakember szerint megelőzhetőek a gépjárműtüzek.

Amennyiben vezetés közben valaki égett szagra lesz figyelmes, azonnal félre kell állni, s az autóval csak azt követően kell foglalkoznia, hogy előbb gondoskodott az utasok biztonságáról. Ezt követően oldalról, lassan érdemes felnyitni a motorháztetőt, ugyanis lehetséges, hogy a levegő-utánpótlás hiánya miatt tűz még nincs, csak izzik valami – ha ellenben ilyenkor gyorsan nyitják fel a motorháztetőt, levegőt kaphat az izzó tűz, és hatalmas lánggal kicsapva súlyos égési sérülést is okozhat.

Akinél éppen van tűzoltó készülék, elég, ha csak annyira nyitja fel a motorháztetőt, hogy egy résen keresztül befújhassa a tűzoltókészülék tartalmát. Az akkumulátorsaruk lehúzásával áramtalanítani is kell a járművet, de csak akkor, ha ezt biztonságosan el lehet végezni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020