hirdetés
Belföld

Egymilliónál is többen vannak, akik mindkét oltásukat megkapták

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már több mint egymillióan vannak, akik mindkét oltásukat megkapták.

Egymilliónál is többen vannak, akik mindkét oltásukat megkapták

Az országos tisztifőorvos az InfoStart.hu szerint az AstraZeneca védőoltásával kapcsolatosan elmondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint lehet ugyan összefüggés az érintett vakcina és a vérrögképződés között, azonban még tovább kell vizsgálódni ezt a kérdést.

A NEAK által gyűjtött és összegzett magyar adatok szerint nem találtak többletmegbetegedést, illetve a járvány előtti időszakban az adatok szerint sokkal több trombózisos eset volt, mint 2020 óta.

A tisztifőorvos asszony jelezte, hogy némi csökkenés mutatkozik a járványügyi adatokban, ami biztató jel. Az új fertőzöttek átlagéletkora továbbra is 46 év, 54 százalékban nők érintettek, s a települések 99 százalékában jegyeztek már fel eseteket. Budapesten 16, Pest megyében pedig 14 százaléknyi fertőzöttet azonosítottak, míg Zala megyében 2 százaléknyit, azonban ott is nő a vírus jelenléte.

Baranya megye és Zala megye mellett a Jászságban is növekedés van a fertőzöttségben, ám Budapesten és 17 megyében csökkenést tapasztaltak. A fővárosban például egy hét alatt 27 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma.

hirdetés

Sajnos egy 8 hónapos koronavírusos csecsemő is elhunyt, akinek halálát alapvetően egy bakteriális véráramfertőzés okozhatta, amit az igazságügyi orvosszakértő is megerősített. Ennek ellenére megjelenítik a táblázatban, a kommunikáció így következetes marad.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020