hirdetés
Belföld

Egymillióhoz közelít azok száma, akik már kitöltötték a konzultációt

Már majdnem 900 ezren kitöltötték a nemzeti konzultációt, s aki még nem tette, augusztus 25-ig lehetősége van erre.

Egymillióhoz közelít azok száma, akik már kitöltötték a konzultációt

Több mint 875 ezren töltötték már ki a nemzeti konzultációs kérdőívet, s augusztus 25-ig még azoknak is lehetőségük van erre, akik eddig nem tették meg – számolt be róla Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy Facebookra feltöltött videóban csütörtökön.

A kormányszóvivő szerint azért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a konzultációs íveket, mert a válaszok ezúttal is irányadók lesznek a kormányzat számára. Mint felidézte, a kormánynak számít a magyar emberek véleménye, ezért is indult július elején újabb nemzeti konzultáció, amelynek fő témája a járvány utáni élet.

Mint kitért rá, augusztus 25. éjfélig még online és postai levél formájában is beküldhetőek a kitöltött kérdőívek, amelyek témája érinti a családtámogatásoknak járó alkotmányos védelmet, de a gyermekvédelemről szóló törvényt és a migráció kérdéskörét, valamint egyes gazdasági kérdéseket is.

Szentkirályi Alexandra arra biztatott mindenkit, hogy mondják el véleményüket, s töltsék ki minél többen a nemzeti konzultációt.

hirdetés

(A borítókép forrása: pixabay.com)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020