hirdetés
Belföld

Egy szombathelyi iskola hét osztálya került karanténba

Egy szombathelyi iskola hét osztályának tanulói kerültek karanténba, amiről az iskola e-mailben értesítette a szülőket.

Egy szombathelyi iskola hét osztálya került karanténba

Pénteken este 11 órakor értesítette hét osztály tanulóinak szüleit e-mailben a szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola arról, hogy az egyik ott tanító pedagógus koronavírus-tesztje pozitív lett.

Az erről szóló üzeneteket az osztályfőnökök juttatták el a szülőknek – tudta meg a Nyugat.hu az egyik harmadik osztályos diák édesanyjától.

A lap úgy tudja, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központtal egyeztetve értesítették a szülőket arról, hogy a pedagógus által oktatott hét osztály tanulóit szombat reggeltől karanténba helyezték, így ők hétfőn nem mehetnek iskolába, míg az iskola vezetése a hatóságok utasítására vár.

A koronavírus először a hét elején jelent meg a szombathelyi iskolákban, legelsőként a zeneiskolában és a Kanizsai Dorottya gimnáziumban. A zeneiskolában a tanítás emiatt leállt, és a teljes tanári kart karanténba helyezték.

hirdetés

Pénteken pedig a Nyitra utcai iskola egy hatodikos tanulójánál is igazolódott a fertőzés, és az egyik hatodik osztályt karanténba helyezték, hat tanulón pedig tesztet végeznek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020