hirdetés
Belföld

Decemberben döntés születhet az 5-11 évesek koronavírus elleni oltásáról

Olthatóvá válhatnak még ebben az évben a fiatalabbak is, amennyiben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ennek megfelelő döntést hoz.

Decemberben döntés születhet az 5-11 évesek koronavírus elleni oltásáról

Az Európai Gyógyszerügynökség akár már decemberben dönthet az 5 és 11 év közötti gyerekek oltásának engedélyezéséről, s már vizsgálják a Pfizer erre vonatkozó kérelmét – írja a 24.hu az EMA az RTL Híradónak adott tájékoztatása alapján.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete úgy tudja, hogy a gyermekek a felnőtt dózis harmadát kapnák. Hasonló a gyakorlat Izraelben és az Egyesült Államokban is, ahol már oltják az 5-11 éveseket.

Havasi Katalin, az egyesület elnöke szerint a gyermekeket a szülőknek tanácsos minél hamarabb beoltatniuk, amint meglesz az engedély.

Jakab Ferenc virológus arra emlékeztetett, hogy a delta variáns a gyermekekre is veszélyes lehet, így a kisebb gyerekeket is érdemes minél hamarabb beoltatni.

hirdetés

Mint felidézik, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón több alkalommal is elmondta, hogy Magyarország is engedélyezni fogja a gyermekek számára a vakcinát, amennyiben az EMA pozitívan bírálja el annak használatát a korcsoportban.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Semevent)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020