hirdetés
Belföld

Csak az oltott hallgatók kezdhetik meg a félévet a Semmelweis Egyetemen

A Semmelweis Egyetem honlapján jelent meg az a tájékoztatás, miszerint az oltatlan hallgatók nem kezdhetik meg a félévet.

Csak az oltott hallgatók kezdhetik meg a félévet a Semmelweis Egyetemen

A közleményben úgy érvelnek, hogy az orvos- és egészségtudományi képzés elképzelhetetlen gyakorlati oktatás nélkül, amikor a hallgatók a gyógyszertárakban, a betegágyak vagy sérült emberek mellett tanulnak és vesznek részt az ellátásban.

Hozzátették, hogy nem tartják megengedhetőnek azt, hogy veszélyeztessék a hallgatók kiszolgáltatott embertársaikat azzal, hogy nem tesznek meg mindent saját és környezetük védelme érdekében, ráadásul amennyiben így tennének, az összeegyeztethetetlen volna az elsősök fogadalomtételével is.

Olyan esetben, amikor a hallgató megalapozott egészségügyi oknál fogva nem veheti fel az oltást, például első trimeszterben lévő kismama, az egyetem ötnaponta térítésmentesen antigéntesztet végez nála.

Ellenben nem kezdhetik meg tanulmányaikat azok a hallgatók a félévben, akik valós, szakorvosi véleménnyel igazolt egészségügyi indok nélkül utasítják el az oltást. A Semmelweis Egyetemre ugyanakkor ők is beiratkozhatnak.

hirdetés

A hallgatók beoltását az egyetem saját hatáskörben, soron kívül vállalja és vállalta eddig így, aminek köszönhetően már majdnem száz százalékos az átoltottság a hallgatói körében.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Michal Jarmoluk)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020