hirdetés
Belföld

Az utcán sírva találta meg édesanyja az óvodából kiszökött kislányt

Kedden délben kiszökött egy lőrinci óvodából egy kislány, akit az édesanya talált meg az utcán, miközben éppen gyermekéért ment az intézménybe.

Az utcán sírva találta meg édesanyja az óvodából kiszökött kislányt

A gyermek az utcán volt, nagyjából az óvodától 150 méterre, amikor édesanyja megtalálta őt. A kislány anyukáját indult megkeresni, azonban a család nem érti, hogy lehet, hogy a gyerek ki tudott jutni az oviból, és ez nem tűnt fel egy ott dolgozónak sem – írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozó édesapa elmondta, hogy még mindig a történtek hatása alatt van, és noha nagyon szeretik az óvodát, amivel korábban nem is volt semmi gondjuk, most pár napra jobbnak látták, ha gyermekük nem megy.

„Felzaklat, ha vissza kell idéznem a keddi napot, de csak azért megteszem, hogy más gyerekével ez soha ne történhessen meg”

– fogalmazott a férfi, aki felidézne, kedden is felesége ment ebéd után a kislányért, de nagyon megdöbbent, amikor az óvodától nem messze a lány vele szembe jött az utcán kisírt szemekkel. Az édesanya hamar vigasztalni kezdte a gyereket, de ő nagyon félt, hiszen előtte még soha nem volt egyedül az utcán.

hirdetés

Az édesapa szavaiból kiderült, a gyermek anyja azonnal berohant az óvodába a gyermekkel együtt, hogy megtudja, hogyan történhetett az incidens.

„Nem akarunk semmi rosszat az óvodának, de foglalkozni kell azzal, ami történt, hiszen az ember azzal a tudattal megy el dolgozni, hogy az óvodában a legnagyobb biztonságban van a gyereke. Aztán tessék, egy pillanat alatt megvan a baj. Szerencsére az óvoda vezetője is belátta, hogy nem fölöslegesen pánikolunk”

- mondta a lapnak az édesapa, aki a többi szülővel együttműködve próbálja kitalálni, hogy hogyan lehetne még biztonságosabbá tenni az óvodát.

Az intézményvezető a Blikknek elmondta, őket is nagyon bántja, ami történt, és azonnal intézkedtek is, hogy az eddiginél is nagyobb biztonságban legyenek a gyerekek. Jelenleg egyébként a járványhelyzet miatt egy zsiliprendszer működik, de a szülők sajnos nem mindig zárják be maguk után a kaput – ez okozhatta azt is, hogy a kislány ki tudott jutni. Mostanra az óvodában kétkezes kapuzár is van újabb védelmi szintként.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020