hirdetés
Belföld

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki nem adott inni a hőségben a kutyának

Vádat emeltek állatkínzás miatt egy szentesi nővel szemben, mivel tavaly nyáron a hőségben a rábízott kutyának nem adott inni, miután az kilométereken át futott a kerékpár mellett. Az állat emiatt elpusztult a nagy melegben.

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki nem adott inni a hőségben a kutyának

A nő a vádirat szerint augusztus huszonegyedikén egy szentesi ismerősénél töltötte az éjszakát, majd másnap 11 órakor barátja németjuhász-husky keverék kutyájával a városba indult, a kutyát a kerékpár mellett futtatva pórázon.

Ekkor a talajfelszín közelében már 30 fok körüli hőmérséklet volt jellemző, és noha közel nyolc kilométert tett meg a nő így a kutyával, vizet nem adott neki, mivel nem is vitt magával.

Útközben a nő észrevette, hogy az állat szenved, ezért leszállt a bicikliről, és gyalogosan folytatták az utat. Csakhogy a vádlott aztán a láthatóan rosszul lévő kutyát egy áruház bejáratánál a napon kikötötte a kerékpártárolóhoz, majd magára hagyta, amíg ő bement vásárolni.

Az állat szenvedései nem kerülték el az áruház dolgozóinak és vásárolóinak a figyelmét, akik próbálták itatni az ebet a negyven perc alatt, amelyet a vádlott az üzletben töltött.

hirdetés

Az ügyészség.hu oldalon olvasható közlemény szerint a kutya hőguta miatt pusztult el, amely a keringés heveny összeomlása.

A járási ügyészség a vádlottat állatkínzás vétségével vádolja, bűnössége kérdésében a Szentesi Járásbíróság fog dönteni.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020