hirdetés
Belföld

Áder: a teremtett világ és a családok védelméről beszélgettünk Ferenc pápával

A klímaváltozás, a teremtett világ és a magyar családok védelme is szóba került Áder János köztársasági elnök és Ferenc pápa múlt vasárnapi találkozóján.

Áder: a teremtett világ és a családok védelméről beszélgettünk Ferenc pápával

A köztársasági elnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában zajlott beszélgetésről elmondta, ez volt az ötödik alkalom, hogy találkozott a szentatyával, és a harmadik olyan találkozó, ahol hosszabb tárgyalást tudtak folytatni.

Felidézte: 2013-ban találkoztak először, és már akkor is a teremtett világ védelméről beszélgettek, amikor ez a téma "még nem volt divatos". Akkor Ferenc pápa azt mondta, hogy egy pápai enciklikát készül kiadni a témában, ami két évvel később megjelent, magyarul is elérhető - mondta Áder János.

A köztársasági elnök elmondása szerint tájékoztatta a szentatyát arról, hogy Magyarország milyen eredményeket ért el és milyen vállalásokat tett a környezetvédelem területén. Áder János - példákat hozva fel a területről - elmondta, hogy a Magyarországról kilépő folyók tisztább állapotban hagyják el az ország területét, mint ahogy beléptek hozzánk, és hogy az elmúlt száz évben a magyarországi erdőterületek kétszeresésükre nőttek.

Áder János arról is tájékoztatta Ferenc pápát, hogy Magyarország - elsőként az Európai Unióban - törvénybe foglalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz, 2030-ra pedig a magyarországi áramterelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz.

hirdetés

A köztársasági elnök beszámolója szerint a családok védelmében tett intézkedésekről is adott rövid összefoglalót Ferenc pápának. Rámutatott, hogy Magyarországon 2010-ben demográfiai mélypont volt érzékelhető. A köztársasági elnök három példát hozott fel a családok védelmében tett intézkedések közül: a gyermekek után járó adókedvezményt, a fiatal házasok otthonteremtési támogatását, valamint nagycsaládosoknak adott különböző kedvezményeket.

Áder János szerint ezen intézkedések hatására látható elmozdulás a 2010-es demográfiai helyzethez képest, hiszen nőtt a házasságkötések száma, több gyermek született, és csökkent a terhességmegszakítások száma. "Tennivaló még van, a cél még messze van" - tette hozzá.

Az államfő a szentatyával folytatott beszélgetésben kitért arra is, hogy a családok védelmében az egyházi intézmények jelentős szerepet vállalnak, jelenlétük az egészségügyi, szociális ellátásban vagy az oktatásban megkerülhetetlen.

Arra a kérdésre, miért vállalta a nyilvános tanúságtételt, Áder János azt mondta, erre Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kérte fel. "Nem nagyon láttam más esélyt, mint hogy elfogadjam ezt a felkérést" - fogalmazott, hozzátéve: tudatában volt annak, hogy élete egyik legnehezebb beszéde, elmélkedése lesz.

A Ferenc pápának átnyújtott személyes ajándékokról az államfő elmondta, egy 1958-as évjáratú Tokaji Aszút, egy Wisinger Móric ötvösművész által készített díszes keresztet, valamint a 20. századi magyar hősöket bemutató, most megjelent angol nyelvű kötetet adott ajándékként a szentatyának.

Forrás: MTI

(A borítókép forrása: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020