hirdetés
Belföld

A TEK intézkedése közben halt meg egy férfi

Az esettel kapcsolatosan az ügyészség vizsgálatot folytatott, azonban ennek során azt állapították meg, hogy rendőri mulasztás nem történt, a halál oka pedig egyértelmű volt.

A TEK intézkedése közben halt meg egy férfi

Szerdán reggel 6 óra 47 perckor egy ötvenöt éves magyar férfi rendőri intézkedés közben hunyt el Salgótarjánban – olvasható az Indexen.

A gyanúsított elfogását 6 órakor kezdte meg a TEK műveleti egysége a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály eljárásában. A TEK közreműködését az indokolta, hogy okkal feltételezhetően a férfinál fegyver lehetett.

Az ötvenöt éves férfi az intézkedés közben elvesztette eszméletét, így a TEK műveleti egységének a helyszínen tartózkodó mentőtisztje azonnal megkezdte az ellátást és az újraélesztést. A férfi azonban a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére meghalt.

A haláleset körülményeit a rendőrség igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálja.

hirdetés

Az esettel kapcsolatosan az ügyészség is közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy

„a nyomozó főügyészég ügyésze a rendőrség értesítése alapján 2020. június 17-én kora reggel megjelent a rendkívüli haláleset kivizsgálása miatt folytatott közigazgatási eljárás keretében megtartott szemlén és személyesen vizsgálódott az ügyben”.

Mint írják, az eljárás eddigi adatai alapján azt állapították meg, hogy a halál oka egyértelmű, s rendőri mulasztás nem történt. A rendelkezésre álló információk szerint nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely ügyészségi eljárás indítását indokolná.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020