hirdetés
Belföld

A mai nappal az 5-11 évesek oltása is kezdetét vette

A mai napon megkezdődött az 5-11 éves korosztály koronavírus elleni oltása is György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára közlése szerint.

A mai nappal az 5-11 évesek oltása is kezdetét vette

Az államtitkár a Debreceni Egyetem gyermekklinikáján kialakított oltópontok előtt, szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy tegnap érkezett meg az első 138 ezer olyan Pfizer-adag, amelyet a gyermekek oltására használnak majd fel – számol be róla az MTI.

Először 69 ezer gyermeknek adják be a vakcinát, mivel az érkezett vakcinák felét már félretették a második, ismétlő oltásokhoz. A hetvenhét kórházi oltópont mellett gyermekháziorvosi és vegyes praxisú rendelőkben is zajlik majd az 5-11 évesek vakcinázása.

Eddig az országban 38 ezer gyermeket regisztráltak az oltásra, és 16 ezer esetben már időpontot is foglaltak az oltáshoz a szülők.

György István emlékeztetett rá, hogy a kórházakban előzetes regisztrációt és időpontfoglalást követően oltják be a gyermekeket, mivel nem áll rendelkezésre korlátlanul az oltóanyag. Célul tűzték ki, hogy a regisztráltak és időponttal rendelkezők minél hamarabb megkaphassák az oltást.

hirdetés

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy aggódni kellene amiatt, lesz-e elég vakcina, hiszen folyamatosan, várhatóan hetente érkeznek majd a vakcinák.

Előzetes jelzést követően a háziorvosnál egyeztetett időpontban kaphatják meg a gyerekek a védőoltást, az ehhez szükséges vakcinamennyiségről a megyei oltási munkacsoportok gondoskodnak.

Mivel egy-egy ampulla tíz adag oltóanyagot tartalmaz, amit legfeljebb hat órán belül fel kell használni, ezért fontos, hogy előre meg legyenek szervezve az oltások. Bontatlanul az ampullák azonban akár tíz hétig is tárolhatóak hűtőszekrényben.

Ami a felnőtt lakosság oltását illeti, György István megjegyezte, hogy ismét lesz háromnapos oltási akció, melynek keretében előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra között, szombaton pedig 10 és 18 óra között várják az oltakozókat az oltópontokon. A jövőben még több ilyen akciót is terveznek, és a jövő év elején a települési oltások is elindulnak.

(A borítókép forrása: MTI/Krizsán Csaba)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020