hirdetés
Belföld

A „füzéri medve” nyomai kerestetnek

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren „medvevadász játékot” indítottak, amelynek keretében azok, akik először rábukkannak medvék nyomaira az erdőben, jutalomban részesülhetnek. (Persze, azért érdemes óvatosnak lenni, és nem vaktában medvenyom-keresésbe kezdeni a környéken, hiszen ezek az állatok veszélyesek is lehetnek.)

A „füzéri medve” nyomai kerestetnek

Horváth Jenő, a település polgármestere elmondta, hogy a területet övező erdő állatvilága már így is igen gazdag, hiszen élnek ott például hiúzok és farkasok is, azonban mivel Füzér a szlovák határhoz közel helyezkedik el, ezért nem kitárt, hogy előbb vagy utóbb felbukkannak a medvék is. A Blikk szerint a polgármester azt mondta, az állatok megtelepedésének örülnének a legjobban.

A lap szerint a településen játékos „medvehajszát” is hirdettek, amelyre bárki arrafelé járó nevezhet, s aki elsőként talál az erdőben medvemarásnyomot, amelyet be is tud mutatni, az jutalomban részesül. Ez a jutalom egyébként a közlés szerint ingyenes látogatás a füzéri várban, valamint az ott megrendezésre kerülő rendezvényeken.

A polgármester elárulta azt is, hogy a medveharapásokat elsősorban a puha fák (például a fenyő) törzsén lehet megfigyelni, s a marásokat a medvék magasságuktól függően hagyják ott, ezzel társaiknak jelezve, hogy övék a terület.

Utoljára több mint száz éve éltek az erdőben medvék Füzérnél, az elmúlt években azonban farkas jelenlétére utaló nyomok már észlelhetőek voltak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020