hirdetés
Belföld

A fogmosás beszüntetéséről döntöttek pécsi óvodákban

A koronavírus-járvány miatt érthető módon több intézményben is igyekeznek felszámolni az esetlegesen kockázatot rejtő tevékenységeket, szokásokat, de többek szerint az érintett pécsi óvodák vezetői túl messzire mentek, és felelőtlen döntést hoztak, amikor az óvodai fogmosás felhagyását rendelték el.

A fogmosás beszüntetéséről döntöttek pécsi óvodákban

Öt pécsi főintézményi, kerületi óvoda vezetője döntött úgy, hogy betiltják a fogmosást, ezt megelőzően azonban sem az ÁNTSZ, sem pedig fogorvosok véleményét nem kérték ki a Pécs Aktuál egyes, az óvoda döntése által érintett szülőktől származó értesülése szerint.

A lapot kedden reggel azzal kereték meg szülők, hogy a gyermekük tudomásuk szerint nem moshat majd fogat az óvodában.

A Pécs Aktuál értesülései szerint öt főintézmény vezetője közösen döntött a kérdésben, ám nem minden tagóvoda ért egyet a fogmosás korlátozásával, és van, ahol nem is tesznek eleget a tilalomnak. Például egyes óvodákban csak annyi a változás, hogy a régi fogkeféket újra cserélték.

Az önkormányzatnál a portál nem hivatalos érdeklődésére megerősítették, hogy érkezett ilyen javaslat a vezetőkről, s noha egyelőre jóváhagyták a tiltást, azt nem látják szakmai döntésnek. A fogmosás tilalma nem szerepel az EMMI által kiadott, s az iskoláknak, óvodáknak eljuttatott intézkedési tervben sem.

hirdetés

Sőt, mindeközben a lap által megkérdezett körzeti fogorvosok veszélyesnek is tartják a fogmosás korlátozását, s Várkonyi Andrea dentálhigiénikus például megjegyezte, hogy egyes óvodákban 40 gyermekből harmincnyolcnak lyukas a foga, így – hacsak nem egymás fogkeféjét használják, ami természetesen nehezen volna elképzelhető –, a fogmosás betiltását nem tartja indokoltnak.

Szerinte a fogmosás járványügyi kockázata elhanyagolható, és sokkal nagyobb kárt okoz, ha ebéd után a gyerekek fogmosás nélkül fekszenek le. Megjegyezte azt is, hogy noha hat óvoda tartozik hozzájuk, a kérdésben az ő tanácsukat mégsem kérte ki senki, mielőtt döntést hoztak volna.

Egy megkérdezett fogorvos pedig azt mondta, hogy szerinte mindenek előtt az ÁNTSZ véleményét kellene kikérni ilyen helyzetekben, és szakmai ajánlásra is szükség volna.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020