hirdetés
Belföld

A fizetős strandokon nem kérnek védettségi igazolványt

A fizetős strandokon nem kell majd védettségi igazolvány, ide értve a Balatonnál lévő strandokat is.

A fizetős strandokon nem kérnek védettségi igazolványt

Országszerte látogathatóak lesznek a fizetős strandok védettségi igazolvány nélkül is, valamint a távolságtartás sem lesz kötelező. Arra azonban figyelnek, hogy csak annyi látogatót engednek be, hogy mindenkire 10 négyzetméter jusson – számol be róla az ATV.

A zárt fürdőkbe továbbra is csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be, de a fizetős strandokra a plasztikkártya nélkül is be lehet majd jutni. Ehhez viszont a strandok üzemeltetői több ajánlást is megfogalmaztak látogatóik számára.

Lombár Gábor, a Balaton Szövetség elnöke az ATV Híradójának elmondta, hogy az önkormányzatok esetében a másfél méter betartásához szükséges területet, illetve a strandokon a 10 négyzetméter/fő területet kell tartani, amikor a beengedésre kerülők létszámát meghatározzák. A szabadstrandoknál mindezeket ki is írják majd.

A csatorna szerint a legtöbben örülnek annak, hogy a plasztikkártya nélkül látogathatóak a strandok, ám akadnak olyanok is, akik attól tartanak, hogy a sok üdülő ember megjelenése a vírus terjedésével járhat.

hirdetés

A vendéglátóhelyek többsége terasz kialakításával előzheti meg, hogy a védettségi kártyákat ellenőrizni kelljen, s zömmel már a felszolgálók is beoltatták magukat.

A strandokon a hivatalos szezon június 12-én kezdődik, így addig a legtöbb helyen még nem kell fizetni a belépésért.

(A borítókép forrása: pixabay.com / adamkontor)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020